Beküldte fulopagi 2011. 03. 28-n 19:27-kor

Velence, vagy inkább Venezia, ki ne vágyna ide legalább egyszer életében, a lagunák városába? Amikor Olaszországban járunk  szinte mindig úgy szervezzük az utunkat,  hogy hacsak egy villámlátogatásra is, de érezzük a város egyedülálló,  különleges lüktetését.  Amikor a szárazföldet és Velencét összekötő töltésen haladunk a város felé, már akkor érzem az izgalmat, hogy ismét felfedezhetek valami újat a városban. Már első alkalommal, amikor itt jártam – jó két évtizede – éreztem, hogy nem utoljára járok itt, és nem kell sietve vigigrohanni, időt kell hagyni a lassú megismeréshez. Minden évszakban mást mutat,  a nyári túristaszezon, vagy a farsang idején februárban persze zsúfolásig tele  látogatókkal, és a velenceiek ilyenkor visszahúzódnak.  Ekkor is érdemes azért korán felkelni, és akkor sétát tenni, mert akkor láthatjuk igazán, ahogy ébredezik a város.

 

Velence / Olaszország bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva