Beküldte fulopagi 2011. 01. 11-n 14:11-kor

 

Előző évben nyáron fedeztük fel Erdélyországot először, bár szívünkben már évek óta készültük bejárni gyönyörű tájait. Őrökre szívünkbe zártuk e Tündérországot, oly annyira, hogy aztán többször is visszalátogattunk e varázslatos vidékre. Életre szóló, felejthetetlen élményeket nyújtó kirándulásokat tettünk Székelyföldön, Hargitán, a Gyimesekben. Hegyeket átszelő szorosok, hullámos dombhátak, széles völgyek, lankás legelőkön pásztorok nyájaikkal, csobogó patakok, szépséges tavak, hűs források, lebukó nap a zord havasok felett, mind megannyi csoda várt ránk.

 

Kívánom, hogy minden hazánkban élő magyar legalább egyszer látogasson el ide, és ismerje meg az erdélyi ember büszke, olykor dacos, de mindig őszinte, nyílt, befogadó lelkületét!

 

  Szóljanak a továbbiakban Wass Albert, a trianoni magyarság nemzedékének meghatározó alakjának szavai helyettem.

 „Amikor én kimondom ezt a szót, hogy „Erdély”, ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Bár életem 83. esztendejéből negyvenötöt idegen földön kellett eltöltenem a történelem rendelése folytán, soha, egyetlen pillanatra sem éreztem magam „leszereltkatonának”, kit esküje már nem kötelez többé. Honából kivert harcos maradtam, akit nem kell eskü kötelezzen hűségre. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindég és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel és igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje.

Mert Erdély számomra nem csak egy földrajzi egység. Ebben a szóban benne van mindaz, ami igaz, jó és tisztességes. Nem véletlen, hogy a vallásszabadság elsőnek az erdélyi lélekből fakad, mint egy tiszta vizű forrás az életet és igazságot szomjazó emberiség számára. Nem véletlen, hogy válságos időkben a magyar szellemiség mentsvára volt Erdély, a magyar kultúra menedéke, ahol viharban is virágzott a lélek. Erdélyi ember, legyen az magyar, román vagy szász nem téveszti össze a kultúrát a civilizációval, a valóságot a látszattal, a hazafiasságot az elfogultsággal, az igazat a hamissal, a jót a rosszal. Nem véletlen, hogy a román kultúrának is Erdély volt a termőföldje, még azokban az években, melyeket később a politikából burjánzott propaganda az „elnyomás idejének” nevezett el.

Erdély levegőjében van valami láthatatlan, megnevezhetetlen erő, mely mintha a földből sugározna elő, s belenőtt a fákba, hegyekbe, meg az emberi gondolkodásba. Ez az erő csodákra alkalmas. Költőket, tudósokat terem, kik nem hírnevet keresnek, hanem szerényen félrehúzódva a világ zajától élik a maguk alkotó életét, és amit alkotnak, az soha se rontja, de javítja és szépíti a világot. Ha idegen kincskeresők békében hagyják, Erdélyt az emberi lélek virágoskertjévé válik, melynek békés és szelíd összhangját megérzi az átutazó, s örömét leli benne. 

Vannak a világon szebb vidékek. Magosabb hegyek, gazdagabb vizek, fényesebb városok. De békésebb esték, szelídebb szellők, kékebb égbolt, színesebb virágok, békésebb emberek sehol sincsenek Isten szabad ege alatt. De a hangsúly a szabadságon van. Ideje hát, nagyon is ideje, hogy helyrebillenjen a szabadság mérlege Erdély vérrel és könnyel öntözött földje fölött. Ezek a vajúdó idők alkalmat nyújtanak az erdélyi román népnek arra, hogy adósságaikat rendezzék az erdélyi magyarság felé. S ez a vénember bízik abban, és szívből reméli, hogy Erdély románjai eléggé erdélyiek hogy végre-valahára megalkothassanak egy olyan pompás kis országot, melynek minden fiára egyformán süt a nap, s melynek háromnyelvű népe békés egységben élve, mindegyik a maga kultúráján keresztül közelítheti meg Isten országát.”

 

Erdély a megnevezhetetlen erő