Beküldte fulopagi 2011. 01. 25-n 22:51-kor

 

Korábban ugyan olvastam, hallottam, hogy Erdélyben a fennsíkok tisztásain ma is élő mesterség a faszénkészítés, de nem igazán készültem rá, hogy megnézzük, mi is rejlik e mögött. Első találkozásunkat  egy véletlen szerencsének köszönhetem, mert barangolásaink során szeretünk letérni a forgalmas főutakról. Ekkor is egy kis kitérőt terveztünk egy göröngyös úton haladva az erdő mélyébe, amikor egyszer csak a zúgó patak mentén haladva véletlenül pillantottuk meg a faszénégetők táborát a gomolygó fűstön át.  Mélyen lelkembe ívódott ez a náluk töltött pár óra emléke, és elhatároztam, hogy ha máskor visszatérünk erre a földre, feltétlenül felkeressük őket. Nos, másodjára a téli időjárási viszonyok meghiúsították, hogy ugyanoda látogassunk vissza, de végül, Farkaslaka környékén egy könnyebben megközelíthető helyen szintén szénégetőkre bukkantunk.

 

Nem könnyű mesterség a faszénkészítés. Hajnalban kelnek, egész    nap robotolnak a hőségben, a hidegben, füstben. Nappal megrakják a boksát több köbméter bükkfából, vagy tölgyfából, néha gyertyánból. Az akác nem jó, mert a szene pattogós, szétreped apró porrá. A hosszú hasábokra darabolt fát szabályos rendben egymás mellé és egymásra állítgatják. Ez a boksa, amit szénával, majd földdel betakarnak, hogy légtelenül ízzon bent a fa a föld alatt, és szenesedjen. Belsejében üreget hagynak, melyet gyúlékonyabb anyaggal (forgács, fahulladék) töltenek ki. A boksát a tetején keresztül gyújtják meg. Lassan, füst nélkül, gőzölögve 8–12 napig izzik. Ezután a földet lehúzzák róla, és szénporral betakarják, hogy teljesen kialudjon. Így készül a faszén.

 

„Kívül csak kormol, pipál, belül azonban izzik, eleven tűz az egész, pont olyan, mint a szénégető” A boksából a szenet korán kell kiszedni, mert napközben már elviselhetetlen meleg. Nappal megrakják az újat, estére ledöngölik, majd begyújtják. A boksát éjjel-nappal őrizni kell, minden két órában megnézik, ledöngölik, járják a facipős táncot. Járják, ropják, pedig zene sincs hozzá valami belül dübörög a szénégetőben, annak ritmusára mozog a boksa tetején. Nehéz tánc ez, de mégis légies, könnyed mozdulatokkal művelik. Óvatosan, mert ha a boksa beszakad, akkor a faszéntáncosnak már csengettek is. Nem sok esélye van a túlélésre, hiszen a kúp belseje négyezer fokon izzik.

 

A szénégetők nem szószátyárok, halk szavú emberek, csak nyelik a füstöt, teszik a dolgukat. A ruhájuk, bőrük egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcukban.

Minden mozdulatuk szinte rituális, nem erőből, hanem rutinból származik. Ragadnak a koromtól, na meg az izzadságtól, de a boksák szépen pipálnak, csendben, nem nagy füsttel.  Kemény kenyérkereset ez, a szénégetők hagyományozzák a tudományt, apáról fiúra száll a mesterség. Egy-egy boksa nyáron három hétig is ég.

 Ha hűvös idő van, akkor hamarabb elkészül, jobb is a szén minősége. Azt, hogy mennyi szén jön ki egy boksából, előre nem lehet tudni. Boksája válogatja, attól függ, mennyi és milyen faanyagot raknak bele.

A faszenet kis zsákokba csomagolva szállítják el. Régebben városról-városra, faluról-falura jártak a faszenes szekerek, árujukat kovácsok, lakatosok, bádogosok fémek izzításához és más kisiparosok, valamint háziasszonyok vasaláshoz vásárolták.   Ma már tehergépkocsikra pakolják az árut, amelyet elsősorban külföldre szállítanak. Németországba viszik ki a kiváló mínőségű faszenet, na meg a benzínkutaknál árusítanak belőle.

/Hajdú Sándor: Fekete Arany cikkének felhasználásával/

 

Dávid József

A szénégető tükre     

Itt, a hegyen, oly nyugodtak az álmok.                
a sötétre vigyáznak gyémánt csillagok.
a világ zaja oly távol, szuszog egy toboz,
a fák között egy-egy farkas galopp.
egyszer csak kinyitja szemét a hajnal.
pilláin még ül egy álommanó.
ideje felkelni hétalvók,
dalol egy fenyőrigó.
a szénégető is ébred,
étele szikkadt kenyér.
korsóban bőzsírú tejfel,
korgó gyomor épp enni kér.       
boksából hófehér füst száll,
izzik a fenyők java.
ott, bent reccsen a hasáb,
izzó szenes-szimfónia.                         
aranymálinkó röppen az ágról.
tűzszíne már messzire jár.
a tisztáson körben a boksák,
jelzik, hogy hol a határ.
a szénégető egyedül él itt.
nem hiányzik az ember szava.
fapapucsban őrzi a tüzet,
zenéje a lombok dala.
a város oly messze a völgyben.

a völgy felett ködpaplan ül.                 
homályos, távoli képek,
egy asszony fotója legfelül.
közben megnézi újra tüzet.
jó-e az összes rakat?
arca fekete, akár egy néger,
egy hargitai dísz-kirakat.
még emlékszik a nő szemére.
volt oly gyönyörű szép.
álmában már ritkán visszajáró,
feledésbe öltözött kép.
elkészült immár a szén is.
patak vize fénylő tükör.
tisztára mossa sötét testét,
elment a múlt, és jön a jövő.